A legenda szerint a rozmaringot bencés szerzetesek hozták a meleg földközi-tengeri országokból Európa hidegebb tájaira a Krisztus utáni első évszázadban. Kezdetben a szakácsok és az orvosok használták, majd népszerű lett a papok és a népi ünnepek szertartásmesterei között is. Szinte minden vallási ünnepen előfordult, mert az élet-halál körforgása jelképének tartották. Latin meghatározása két szó összevonásából származik: a marinus=tengeri, és a ros=harmat szavakból.
Egy másik magyarázat szerint a növény neve a remembrance, vagyis az emlékezés szóból ered, mert a rozmaring javítja az emlékezetet. Talán éppen ezért hordtak az ókori görög diákok is fejükön rozmaringkoszorút az óráikon. De nem csak diákok fején fordult elő, ugyanis legalább egy szál rozmaring minden valamire való menyasszonyi csokrokban is helyet kapott. De éppúgy ültették sírokra is, mert ezzel jelképezték, hogy megőrzik emlékezetükben az elhunytakat. A középkorban a rozmaringos füstölő a jómód jele volt, mivel nem tartozott az olcsó áruk közé. A kórházakban légfertőtlenítésre használták, de egyesek párnájuk alá dugták, hogy elűzzék vele a gonosz szellemeket. Ezért volt jóslások nélkülözhetetlen kelléke, mert jó célt szolgált az ördögűzések során is. Úgy tartották, hogy segítségével kiűzhetik a megszálló lelket a "betegből". A rozmaring Erzsébet királyné kedvelt italának - a magyar víznek - is fontos összetevője volt, hiszen igen jó hatással volt a mozgásszervekre.
A rozmaring élénkíti a vérkeringést, emeli a vérnyomást, szélhajtó, emésztésjavító, epehajtó, keringésfokozó és tonizáló hatású. Enyhíti a pikkelysömör és az ekcéma viszketését is, javítja a petyhüdt, öregedő bőr állagát, enyhít a ráncosodáson, de kezelhető vele pattanásos, foltos bőr is. Táplálja fejbőrt és a hajat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése